fbpx

A Varinex Zrt. Általános Szerződési Feltételei

A Varinex Zrt. és a termékei/szolgáltatásai megvásárlása során vele üzleti kapcsolatba kerülő vevők (a továbbiakban: Vevő) közötti jogviszonyt a Varinex Zrt. és a Vevő között létrejött megállapodás szabályozza, melybe beleértendő minden írásos szerződés, azt helyettesítő megállapodás, a Varinex Zrt. által kiadott írásos ajánlat, a Vevő által megküldött írásos megrendelés, az arra küldött írásos visszaigazolás azok mindennemű mellékletét ideértve. Az azokban külön nem szabályozott kérdésekben jelen Általános Szerződési Feltételek érvényesek. A Varinex Zrt. által végzett szerviztevékenységre kérjük figyelembe venni az Általános Szerviz-szolgáltatási Feltételeket.

A szerződés létrejötte: A Varinex Zrt. és a Vevő közötti szerződés annak aláírásával, annak hiányában megrendeléssel és annak visszaigazolásával lép hatályba. Vevő a szerződésben szereplő termékeket és szolgáltatásokat megrendeli, a Varinex Zrt. azok szállítását, teljesítését vállalja.

A szerződés teljesítése: A Varinex Zrt. köteles a szerződés szerint vállaltakat az abban szereplő határidőre, első osztályú minőségben teljesíteni. Vevő köteles a szerződés teljesítése érdekében a teljesítéshez szükséges feltételeket biztosítani oly módon, hogy a teljesítés határidőre és biztonságos munkavégzés mellett történhessen. A mennyiségi és minőségi átvétel a termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentum (szállítólevél, garanciajegy, munkalap, jegyzőkönyv, számla) aláírásával történik.

Minőségi kifogások: A teljesítés során felmerült minőségi kifogás esetén felek közös jegyzőkönyvet vesznek fel. A jegyzőkönyv alapján a Varinex Zrt. köteles a minőségi kifogás okának haladéktalan elhárítására, véleményeltérés esetén felek mielőbbi megegyezésre törekednek, melynek hiányában a területileg illetékes Bíróság jögkörét ismerik el.

Garanciális feltételek: A Varinex Zrt. a szállított termékek garanciáját és a garancia érvényesítésének módját a szerződési és/vagy a teljesítési dokumentumokban megjelöli különös tekintettel a garancia időtartamára és az érvényesítés helyére vonatkozólag. Amennyiben a leszállított termékekre gyártói garanciajegy kerül kibocsátásra, azt a Varinex Zrt. a Vevő számára eredetiben átadja, aminek tényét a szállítási dokumentumon rögzíti. Vevő a gyártói garanciajegy átvételével a garanciális jogait az ott megjelölt módon a gyártói/márkaszerviz hálózatban érvényesítheti. Gyártói garanciajegy átadása hiányában a leszállított termékek garanciális kötelezettségeiért a Varinex Zrt. egy személyben felel összhangban a vonatkozó hatályos rendelkezésekkel (jelenleg: 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásáról). A garanciális kötelezettség nem terjed ki a szakszerűtlen használatból, az illetéktelen behatolásokból, a nem megfelelő működési környezetből és a természeti csapásokból eredő meghibásodásokra. A Varinex Zrt. nem garantálja a termékek megszakítás nélküli hibamentes üzemét, valamint nem vállal felelősséget Vevőnek a meghibásodásokból eredő semminemű közvetlen vagy közvetett káráért, különös tekintettel az üzemszünet okozta termeléskiesésből fakadó üzleti, vagy kereskedelmi veszteségért, valamint az adattárolók esetleges adatvesztéséért. A leszállított szoftverek adathordozóira a Varinex Zrt. 1 év cseregaranciát biztosít, melynek ténye a teljesítési dokumentumokban nem kerül külön feltüntetésre. Vevő a szoftverek adathordozóiról jogosult 1 példányban biztonsági másolatot készíteni. A Varinex Zrt. nem garantálja minden futtatási környezetben az értékesített szoftver hibátlan működését, de mindent megtesz, hogy a szoftver gyártójának képviselőjeként a hivatalos terméktámogatási hálózaton keresztül a hiba kiküszöbölésére megoldást találjon. A Varinex Zrt. kizárja bárminemű felelősségét az általa szállított szoftverekkel készített tervek, dokumentációk helyessége tekintetében és nem garantálja az azokkal tervezett eszközök használatra való alkalmasságát. A gyors prototípus- és gyors szerszámgyártási szolgáltatás során előálló prototípusok és szerszámok az előzetesen rögzített mechanikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezen termékek esetén a szolgáltatás jellegéből adódóan 3 munkanapon belül fogadunk el hibás teljesítésre vonatkozó reklamációt. A Varinex Zrt. a prototípus szerszámok teljesítőképességére csak a megadott anyag és az előzetesen rögzített darabszám legyártása erejéig vállal garanciát. A Varinex Zrt. a szerszámmal felhasználható/feldolgozható alapanyago(ka)t és a vállalt darabszámot a szerződési és/vagy teljesítési dokumentumokban rögzíti. A Varinex Zrt. nem vállal felelősséget a prototípus beépülési helyében okozott bárminemű kárért.

Jogszavatossági feltételek: Az értékesített szoftver licencek használatára vonatkozóan a szoftverhez tartozó mindenkori gyártói licenc-szerződés feltételei érvényesek. Vevő a szoftver megvásárlásával a szoftver gyártójától licencjogosultságot szerez az adott szoftver használatára. A Varinex Zrt. minden esetben garantálja, hogy harmadik személynek, a szoftver gyártóját is beleértve nincs olyan joga, amely Vevő jogszerzését korlátozza, vagy kizárja. Vevő licencjogosultsága mindaddig érvényes, amíg a szoftvert újabb verzióra nem cseréli (szoftver upgrade: amikor is Vevő az új verzió használatára szerez licencjogosultságot). Szoftver upgrade hiányában vevő licencjogosultsága időben nem korlátozott. A Varinex Zrt. az általa értékesített szoftverre vonatkozólag Vevő részére a későbbiekben a szoftver gyártójának feltételei szerint biztosítja az esetleges újabb szoftververziók megjelenésekor azok kedvezményes cseréjét.

Fizetési feltételek: A fizetési feltételeket minden esetben a Varinex Zrt. és a Vevő közötti egyedi fizetési megállapodás szabályozza. A Varinex Zrt. a vételár teljes kiegyenlítéséig a szállított termékek feletti tulajdonjogát fenntartja.